Minden idők legokosabb átigazolásai

Nézzünk a labdarúgás világából, olyan aprópénzért megvett játékosokat, akiknek anyagi és szakmai szempontok alapján is busásan megtérült az áruk.
Minden idők legokosabb átigazolásai

Minden idők legokosabb átigazolásai

Nézzünk a labdarúgás világából, olyan aprópénzért megvett játékosokat, akiknek anyagi és szakmai szempontok alapján is busásan megtérült az áruk.

Gera Zoltán: Pécs-FTC

Gera Zoltán 2000 tavaszán a Pécs játékosaként mutatkozhatott be a magyar élvonalban és fél év is elég volt neki, hogy magára vonja az élklubok figyelmét. A 21 éves tehetséget végül a Ferencváros szerezte meg, amely 2000 nyarán ingyen igazolta le, köszönhetően annak, hogy lejárt a szerződése. Bár Gera képességeihez nem férhetett kétség, ekkor valószínűleg a zöld-fehérek vezetői sem gondolták, hogy személyében a következő 20 év legjobb magyar labdarúgóját sikerült megszerezniük. Az együttes akkori trénere Csank János úgy tervezte, hogy az elején csereként számít majd Gerára, de Gera rögtön az első meccsén betalált, attól fogva pedig kihagyhatatlan volt a Fradi kezdőjéből. A Ferencvárosnál eltöltött első időszakában 2 bajnoki címhez és 2 kupagyőzelemhez segítette a klubot, teljesítményére pedig külföldön is felfigyeltek és 2004 nyarán a Premier Leagueba feljutott West Bromwich Albion szerződtette, amely 2,25 millió eurót is kész volt kifizetni érte. Ez az összeg még mindig magasnak számít itthon, hiszen Gera a 16 évvel ezelőtti vételárával még mindig a harmadik helyet foglalja el.

Robert Lewandowski: Lech Poznan-Borussia Dortmund

A Borussia Dortmund 2010 nyarán, mindössze 5,2 millió eurót fordított erősítésekre, ennek az összegnek a nagyrészét 4,7 milliót ráadásul egyetlen játékosra, az akkor még mindenki számára teljesen ismeretlen, 21 esztendős Robert Lewandowskira költötte. Az ifjú támadó lengyel gólkirályként érkezett a Signal Iduna Parkba, a Dortmund szurkolók nagyrésze kétkedve fogadta az igazolást, mondván egy olyan játékos, aki 2 éve még a lengyel másodosztályba játszott, aligha üti meg a Bundesliga szintjét. Lewandowski azonban nem foglalkozott a kétkedőkkel, hanem inkaább a gólokat vágta, a következő 4 évben 187 tétmeccsen 103-szor talált a kapuba a Dortmund színeiben. Ezek a gólok két német bajnoki címhez és egy kupagyőzelemhez segítettek a BVB-t, a lengyelből pedig a világ egyik legjobb középcsatára vált. Ha az anyagiakat nézzük, akkor a Bayern München is nagyot húzott vele, hiszen a bajorok 2014-ben ingyen szerezték meg a támadót. De ha a Dortmund anno nem látja meg a benne rejlő potenciált, akkor lehet hogy egy klasszis csatárral kevesebb lenne a világon.

Riyad Mahrez: Le Havre-Leicester City

Amikor 2014 januárjában a Championshipet vezető Leicester City 500 ezer euróért leigazolta a francia másodosztályban szereplő Le Havre algériai támadóját, a szinte teljesen ismeretlen Riyad Mahrezt, senki nem értette miért van szükség a játékosra. Az átigazolás érthetetlenségét tovább fokozta, hogy Mahreznek a következő másfél évben mindössze 7 gólra és 8 gólpasszra futotta az erejéből, ami nem egy túl meggyőző teljesítmény egy támadótól. Ez után jött a fordulat, az új edző Claudio Ranieri megtalálta a játékos igazi posztját, aki ezután szárnyalni kezdett és 17 góljával és 11 gólpasszával kulcsszerepet játszott a Leicester mesébe illő 2016-os bajnoki címében. Mahrezt abban az évben meg is választották az angol élvonal legjobb játékosának, amivel az első afrikai játékos lett, aki elnyerte ezt a címet. A támadó iránt, ekkor már több sztárcsapat is érdeklődött és közülük végül a Manchester City lett a befutó, amely 2018 nyarán 67,8 millió eurót se sajnált érte.

Kapcsolódó cikkek

Fiatal magyar focisták - mutatjuk, kire érdemes figyelni

Fiatal magyar focisták - mutatjuk, kire érdemes figyelni

Sok minden befolyásolhatja azt, hogy egy labdarúgó kipróbálja-e az idegenlégióskodást, de általában ha egy magyar labdarúgó külföldi csapathoz igazol, az pozitív kicsengést kap a köztudatban és a szakmában egyaránt.

Legértékesebb 34 éven felüliek

Minden idők legértékesebb 34 évnél idősebb labdarúgói

Előző cikkünkben górcső alá vettük a kiskorúakat, most a pályájuk végefelé járó játékosok következnek. Itt egyértelműen komoly karriert befutott labdarúgókról lesz szó, lesznek meglepetések és egy torony magasan kiemelkedő játékos is.

Hihetetlen sporttények

Izgalmas sportigazságok

Bármekkora sportrajongó vagy, előfordulhat, hogy sok mindenről így sem hallottál. Ezen megpróbálunk változtatni és bemutatunk pár hihetetlen sportigazságot.